2010. október 16., szombat

szanaszét voltam és szanaszét vagyok...

Most csendre vágyom - de magamban is,
hol gondolatoknak már zaja nincs.

Kérdéseimet is csendre intem;
halk, szelíd hangot keresek éppen.

A találkozás csendjére vágyom:
a Mindenható, hogy rám találjon.



Egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akikben megbízom. És itt nem olyan fajta bizalomról beszélek, amire akkor gondolok, ha azt mondom, hogy például "Bízom benne, hogy nem hazudsz nekem" vagy "Bízom benne, hogy nem lopod el a pénzem". Én arról a bizalomról beszélek, amikor tudod, hogy valaki soha nem fog bántani, a körülményektől függetlenül. Vagy amikor tudod, hogy néhányan mindig melletted fognak állni, nem számít, milyen rosszra fordulnak a dolgok.



Varázsos szavak
de a lélek mögöttük
olyan törékeny...



Volt egy világ, amelyért érdemes volt élni és meghalni.
Ez a világ meghalt. Az újhoz nincs közöm.



Számomra nem vígasztalás, hogy millioknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj.



csodák...
talán voltak valaha

utak...
talán vittek valahova

szívek...
talán dobbantak valakiért

könnyek...
talán hulltak valamiért

sikoly...
talán hallotta valaki

öröm...
talán maradt még valami.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése