mosoly.

Bírom az ilyen közösségi oldalakon feltüntetett bemutatkozásokban a "Ha ismersz úgyis tudod milyen vagyok" féle elszólásokat. Nézelődtem most így blogspoton is, face-n is és más helyeken... Ha 30helyen nem tűnt fel ez a mondat akkor sehol. Komolyan. Viszont, lenne nékem egy kérdésem kedveseim: Hogy találjalak meg, hogy legyek biztos abban, hogy téged kereslek ebből a mondatból? Inkább végig olvasom azt a 3000dolgot amit szeretsz, vagy nem szeretsz, mint hogy ez alapján a sablon mondat után tippeljek, hogy te vagy-e te. Meg az ilyen egyediségek! "Mert én egyedi vagyok"... igen ahogy az a 400ember is aki kajak ugyanúgy néz ki, ugyanazt szereti és ugyanazt hallgatja amit te. Ebbe azonban most nem megyek bele, ezt már fejtegettem nem egyszer.

Lássuk csak életem apró töredékét ezt a napot.

Kezdődött úgy, hogy megint majdnem elaludtam. Fogalmam sincs, hogy miért írtam ki anyuéknak a csengetési rendem és hogy melyik nap mikorra kell beérnem, teljesen nyugodt arccal ülnek kint a konyhában, a kávéjukat iszogatva, miközben én végigrohanom a lakást 5x, mert 7:45-re kell beérnem, 25-re jönnek értem és 17kor keltem. Mindegy attól függetlenül, hogy így indult jó volt. Lementem itt volt meli, meli meg toma. Köszönés, indulás. Sulinál megálltunk, tomának, meli még kulcsot vadászott, jött taylor. felmentem vele a terembe, nem volt kedvem már lent fagyoskodni. Pakolásztam elvoltam. Dupla matek, töri, irodalom, etika. Igen ennyiből állt a nap, könnyű... innentől általában száguldunk a hétvége felé. Éjjen! Melivel ma neki álltunk pikááácsuzni a folyosón, pontosabban ő kezdte én nevettem aztán megfogtam a haját mintha tényleg áramos lenne.

na aztán meg jött a rinocérosSz is!

Etika végére valamiért nagyon felment bennem a pumpa, egyszerűen elborította az agyamat a méreg. Fogalmam sincs honnan jött, azt sem, hogy hova ment, de hamar elmúlt az biztos. Füzetem kicsit megbánta a dolgot, került rá egy kis szakadás. Megesik.

Jöttem haza felé egyre jobb lett a kedvem.

Itthon zenéltem meg zenét hallgattam, szerkesztettem.

Apa egyszer csak bejön és közli a jó hírt: 11-én lomtalanítás.

Számomra ez miért akkora hír? Azért, mert így végre ki tudom pakolni ami felesleges és be tudom rendezni a szobám olyan... szobaszerűre. Végre! Jó hírek ^^

Rendeződnek a dolgok, Ixi lassan visszatér a normális betegesen optimista életviteléhez, ezt a többiek próbálják megszokni... vagy megszöknek.

Lényegtelen, kapom össze magam.

Az arcunkra helyezett mosoly hazudhat, de a szívünkön lévő mindig igazat mond.

/saját/