én ott vagyok ahol nem keresel,
mindig előtted pont egy lépéssel...
Hogy is mondjam, hogy igazán megértsd? Talán egy egyszerű *köszbazdmeg* tökéletesen megfelel. Mondjuk úgy ez nem esett kimondottan jól, nem lennék mérges ha ez az első és véletlen alkalom lenne. Neked viszont teljesen mindegy! Ennyit ér egy 'értékes barátság'... Elárulom ez nem az. Az, hogy mikor épp valami pitymogásra van okod és senki nem ér rá és betalálsz, ez nem barátság. Csak mondjuk, tudod... azért annyira képes lehettél volna, hogy felhívsz. De hát ugyan, a mai világban ilyen jó 'barátoktól', hogy is várhatnék ilyesmit?! Ezek szerint túl sokat képzeltem rólad....
Mérges vagyok, igen... Rosszul esik! Tudjátok egy kicsit unalmas, hogy ha nincs Meli1 és Meli2 akkor úgy élből a homályba kerülök. Akkor már meg sem lehet ismerni az utcán, akkor már nem is lehet velem találkozni, akkor már egy üres lélektelen valami vagyok némelyek számára. Ezért? Ezért menjek el veled sétálni ha szükséged van valakire? Ezért üvöltsem ki a lelkem azért, hogy megvédjelek ha arról van szó? EZÉRT? Hogy egy nagy rakás semmi legyek a szemedben? Köszönöm ebből nem kérek! Ez mindenkinek szól aki ilyen!!!! ÁHH! Mondja meg valaki, mi a francért kellene nekem segíteni nektek, miért kéne meghallgatnom vagy tanácsot adnom, ha kb SZARSZ RÁM? Mikor kérdeztétek meg, hogy 'Ági jól vagy?' ... Bocs, ez talán túl sok és mély... akkor mondjuk egy "Mizu b+?" Vagy már ez sem jár, csak ha ott vannak Meliék? Itthon ülök, nem élek valami félelmetesen elfoglalt életet jelenleg, annyira nehéz lenne kivenni a telefont a zsebetekből? Jöhet a kérdés természetesen, amit én is feltennék ha ilyesmiről hallanék "Miért nem hívod te őket?" A válasz roppant egyszerű, bár több lehet. 1: Nem érek rá sajnálom ha előbb szóltál volna. 2: XY jön? Nem... Bocs nem érek rá. 3: Persze, de beszélhetnénk a lelki nyomoroncságaimról? -.-"
Nem azt mondom, nem esik nehezemre segíteni embereknek... Sőt sokszor az sem érdekel, hogy mennyire közeli ember az illető. Viszont az már rosszul esik, nem kicsit, ha eszméletlen jó barátomnak gondolja ráadásul magát, de kb kakil rám, aztán én vagyok a hibás, hogy soha nem beszélünk meg nem találkozunk. TALÁN HA KIMÁSZNÁL XY SEGGÉBŐL KÖNNYEBB LENNE? Nem gondolod? Nem az, legyenek csak más jó barátai, ez az élet rendje... Viszont ne én legyek már a gonosz mostoha, mert ő mindig valakinél van, aztán én meg el vagyok felejtve... PFF!
Vigasztaló semmiségek.
A víz, a lélegzés,
a reggeli és az esti esők.
Őket is csak az ismeri,
akimagányos.
Nekem már nem kell semmi... Igaza volt Szeby-nek, vannak emberek akik a magányra lettek kitalálva... szerintem egy vagyok közülük. A párkapcsolataimat rendszer szerűen cseszem el, vagy hagyom abba, mert félek valamitől. Teszem az ostobaságokat, mikor pontosan tudom, hogy mit KELLENE tenni. Nos igen, az elméleti tudás nem mindig egyezik a gyakorlatban használtakkal. Elméletileg képes vagyok gégemetszést alkalmazni golyóstollal, gyakorlatilag elájulok egy csepp vértől :| A barátaim... Nah, ők aztán gyönyörűek. Neee tessék félreérteni, vannak nagyon régi és újabb hihetetlenül értékes barátaim. Tudom jól, hogy nem az számít hányan vannak hanem az, hogy milyenek. Csak mondjuk klassz, hogy sorra lépnek ki az emberek az életemből én pedig kihűlt szemekkel állok és nem tudom sehova tenni az egész helyzetet. Végső kétségbeesésemben játszom a szőkét, és úgy viselkedem néha, mint valami 10éves lányka... Ugyan honnan tudhatná bárki, hogy ez egy kiáltás. Csak nevetnek, de nem is várnék mást. Bármit közlök az emberekkel, ha valami nem tetszik, ha szerintem nem jó... De azt, hogy egyedül érzem magam? Már csak a büszkeségem sem engedné.
Figyeljetek létezem!
Fogja már valaki a két kezem :(
Ilyen az élet. Kitesszük a lelkünket másokért. Nincs tovább, nincs folytatás, sőt egy egyszerű "kösz" se. Elvárják. Számukra ez természetes. Megszokott, hogy ott vagy meghallgatod őket, és megteszed amit csak lehet. Az pusztán jelentéktelen információ, hogy belül lassan romokban állsz, hogy senkit nem érdekelsz... Ez nem számít.
Csak téged akarlak. Amióta ismerlek, amióta barátok lettünk,
és amióta először megcsókoltál. Én tényleg csak téged akarlak.
S mielőtt valaki még ezen is elkezdene rinyálni, néha még nekem is lehetnek pesszimista napjaim. Neked is vannak, sőt feltehetőleg több, mint nekem. Kiindulva abból, hogy nem sűrűn jön rám ez a gondolkozás szerencsére. Puff... Nyeh.
Játszom a kemény csajt, akit nem érdekel senki,
mégis akár egy szó képes rommá dönteni...
hitt.remélt.félt.szeretett.
A lány igazi különc volt. Senki nem kedvelte... Mindig kiközösítették. A fiú féloldalas mosolyával nézte ahogy a lány dühös tekintete egyre közeledik felé, s végül eléri őt:
- Menj el!
- Miért?
- A többiek elmentek!
- Így van...
- Akkor te miért vagy még mindig itt?
- Hiszek benned, egyébként is miért ne lehetnék?
- Azért mert én itt vagyok.
- A kettő kizárja egymást?
- Igen!
- Miért?
- Mert... Mert ez mindig így van!
- Mégis itt maradtam.
- MENJ EL!
- Mi lesz ha nem megyek el?
- Elmegyek én!
- Akkor utánad megyek.
- Nem tudsz...
- Kipróbáljuk?
A lány szó nélkül hátat fordított és elindult... a fiú némán követte őt. Kimentek az épületből, a lány leszaladt a lépcsőn, a fiú a tetején megállt, tétovázott... majd elindult. A lány felkapta a tekintetét mikor meghallotta ahogy a nehéz fém a betonhoz ér, hátra fordult és visszafutott felsegíteni a fiút.
- Vérzel! - kiáltotta a lány.
- Nem számít... - mosolyodott el a fiú.
A lány felállította a tolókocsit és segített beleülni a fiúnak.
- Miért kellett ekkora butaságot csinálni?
- Mert megígértem, hogy veled maradok...
A lány szó nélkül leült a fiú mellé a földre és elkezdett sírni.
"..Se a Napppal, se az Éj, nincs semmilyen szenvedély,
ami Nálad jobban kell, és ez Soha nem múlik el..!!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése