(^,..,^)Nyalni csak úgy lehet, ha élvezzük az ízeket!
---
Ilyesztő rádöbbenni arra, hogy mennyire hamar múlik az idő... Elrepül melletünk nekünk pedig álltalában fel sem tűnik. Mivel éppen megint nagy költözködésben vagyunk megtaláltam pár régi fényképet. Bele gondolni abba, hogy mennyi idősek, milyen lelkiállapotúak, vagy épp újszülöttek vannak a képeken most pedig meg sem mondanánk, hogy a kép és az ember aki velünk szemben áll ugyanaz. Emilyről van ey fényképem, még babakocsiban tologatták. Most pedig? Iskolába jár! Kész kis hölgy. Meli régen a hosszú barna hajával és XXXXL pólóival, meg a háromnegyedes naci... Most pedig? Egy gyönyörű kis rockercsajszi! ... stb ...
A minap a szobámban ülve a szekrényemben lévő tükörben nézegettem magam. Neeeem! Nem vagyok ennyire egocentrikus és nem is igazán magam nézegettem. Fel kellett ismernem azt a tényt, hogy a tükrömből velem szembe néző lány, már
nem egy kisgyerek. Emlékszem mikor a tükör túloldaláról egy 9éves duckó kislány mosolygott vissza, hiányzó foggal, kék-szürke szemüvegkerettel aki minden héten alig várta, hogy
ABBA a közösségbe mehessen, a KKE-be (KeresztényKözösségEgyház). Akkor még fel sem fogta az egészet, csak érezte, hogy meghallgatják, hogy jó a társaság, hogy szeret ott lenni. Változott a környezet sokszor, rengeteg arc jött és ment el mellette, mégis...
A lényege mindig ugyanaz maradt. Akármilyen hülyeséget csinált is, szégyenkezés nélkül állhattott fel, ugyanúgy ölelést nyújtó karok fordultak felé, ugyanúgy segíthetett valaki másnak. Sok butaságot csinált, de nem feltétlenül bánja, így a tapasztalataival sokat tud segíteni másoknak, tud tanácsokat adni.
S lásd... A pici, duci szemüveges kislány már 18éves és ifi vezető... növendék. Már nem ő az aki a sorok közt susog a barátokkal és rajzolgat a jegyzetfüzetébe. Már nem ő az, aki 20percet késve beesik az ajtón és hatalmas röhögés és elnézéskérés közepette leül egy székre.
A tükörből már más néz vissza. Egy fiatal lány, akinek elérhető, reális tervei vannak az életében. Egy nő aki átlát falakon, s ledönti azokat, aki ésszel és érzéssel együtt gondolkozik. Ugyan! Nem állítom, hogy ő lett a tökéletesség mintaképe, van amiben még sokat kell tanulnia, van amiből még mindig nem elég. Érték fájdalmak, érték sérelmek... de ő ezeknek is mind az édes oldalára próbál emlékezni. Nem az kattog a fejében, hogy
"Elvesztettem a legjobb barátom" hanem, hogy
"Mennyi csodálatos élményem volt vele!". Számára már nem az nyújt kikapcslódást, ha lemegy a haverokkal felgyújtani egy kukát
(Igen ilyen is volt shh XD ), hanem az ha leülhet valahova a barátaival társalogni. Számára az iskolá már nem csak egy hely ahol melegedhet és ökörködhet, hanem egy hely ahol tanulhat, ahol tudást szerezhet. Számára egy párkapcsolat nem marad annyiban, hogy nevetés és mindenféle közös viccek... Továbbhalad az összekovácsoló viták sőt sokszor veszekedések felé. Érti, hogy ez minden kapcsolatban baráti, vagy párkapcsolat fontos része. Neked az a legjobb barátod aki mindenben egyet ért és ha hülyeséget találsz is ki veled fut a szakadék felé, vagy az aki szól, hogy
"Figyelj lehet, hogy fékezni kéne van ott egy gigászihatalmas lyuk!!!" ? Számomra sokáig ezt jelentette egy barát jelenléte, ezt jelentette nálam, ha valaki szeret. Meg kellett tanulnom, rá kellett jönnöm, hogy tévedhetek...
SŐT! Tévedek is! Ember vagyok, ahogy te is, ahogy a padtársad is, ahogy a szüleid is... stb. Egyszerűen belénk van épülve a tévedés lehetősége az, hogy hozunk rossz döntéseket.
Nehogy ebből kifolyólag azt hidd, hogy egy befásult sznob vagyok! Ugyan kérlek. Csak ismerj meg. Az én elveim eléggé szabadszelleműek, lázadok dolgok ellen amikkel nem értek eggyet és nem kapok rájuk értelmes magyarázatot, de nem gyermeteg módon, hogy
"Anyu nincs igazad, mert én azt mondtam, nem eszek egy hétig!" XD Ugyan kérlek! Minden
MIÉRT?-nek van egy
MERT-je. Az kell legyen a célunk, hogy keressük és meg is értsük ezeket a
MERT-eket. Nem szabad félnünk érdeklődni, kérdezni, vagy kinyilvánítani a véleményünket valami felől. A KKE-ben a gyülimben én azt tanultam, hogy nincs olyan, hogy rossz kérdés és rossz vélemény. Ennek ellenére eléggé sok harcom volt azzal, hogy kinyissam a formás kis számat és beszélni kezdjek, mert mindenhonnan máshonnan azt hallottam, hogy kicsi vagyok és biztos hülyeségeket gondolok. Ezt azonban tisztázzuk,
korodtól függetlenül lehetnek zseniális gondolataid! Komolyan! A minap úgy kioktatott a törődésről egy 7éves barna hajú kislány, hogy konkrétan térdre estem és sírni kezdtem...
Ne félj kinyitni a szádat.
Ne félj elmondani a véleményedet!
"Jajj, de hát ő a tanárom, ők a szüleim, ő a dékán, ő az igazgató..." Nos...
ÉS?! Persze, nem azt mondom neked, hogy ess neki, hogy nincs igaza. Egyszerűen azt mondom, hogy attól, hogy "feletted áll" posztban vagy korban... Akkor ha meg vannak az
ÉRVEID, és alá vannak támasztva, és ténylegesen biztos van abban amit mondasz,
akkor ne félj beszélni. Meg egyébként sem, maximum meg tudod, hogy is vannak akkor a dolgok, meg van az esélyed, hogy értelmes magyarázatot kapsz rá. Nem veszíthetsz semmit.
"Nem vesznek komolyan." Engem sem vettek nagyon sokáig. Pontosan azért, mert a szüleim mindig azt látták, hogy dinkáskodom. A barátom hatására leültem beszélgetni anyukámmal, mert Dávid elmagyarázta, hogy mennyire fontos a kommunikálás. Tudjátok anyukám néha nagyon ilyesztő személy tud lenni a határozottságával és egyenességével. Úgy gondoltam, hogy nekem vele szemben nem lehet szavam. Tévedtem. Egyszerűen elkezdtünk beszélgetni és már ott járunk, hogy van mikor ő kérdez tőlem valamit, ő fordul hozzám tanácsért. Már ugyanazt a határozottságot és egyenességet kezdem magamban felfedezni, amitől régen úgy féltem. Ez nem arról szól, hogy
"háhá megmondtam", egyszerűen kölcsönösen segítünk egymásnak. Nem haszonból, hanem mert szeretjük egymást és mivel mindketten értelmes kultúrál emberek vagyunk így nem lehetetelen a normális kommunikálás.
Visszatérve, nehogy azt hidd, hogy ezek miatt egy deunalmas ember leszel/lennél. Sőt! Nekem nagyon sok értelmes kapcsolatom született mióta beszélek és jobban odafigyelek, jobban mennek dolgok, rengeteg sikerem van. Mindentől függetlenül néha elmegyek a barátaimmal és meg iszok egy üveg sört, vagy vadászozunk, beszélgetünk és őrültségeket csinálunk.
A lényeg igazából az amit szerintem már rengeteg helyen olvastál és találtál... Egyszerűen érezd magad jól a saját bőrödben! Nézz rám. A leírásom szerint... Igazából nem is tudom hová tudnál besorolni. A legjobb ha sehova :') Aztán mi mindent csinálok...?! Gitározok, rajzolok, bulizok, baseballozok, néha leülök a barátnőm hugának a szobályában és barbie-zok... És? Jól érzem magam, ha a nővérem volt lakótársaival beülünk egy kávézóba, jól érzem magam ha a barátommal felmegyünk a tetőre és nézelődünk, jól érzem magam ha a suliban valaki hátára ugrok és közlöm, hogy "vigyél", jól érzem magam ha színpadon állok, jól érzem magam leülök egy gyerekkel babázni... Minden hozzáállás kérdése... A kérdések: Milyennek várod el mások viselkedését magaddal szemben? Te, hogyan viselkedsz velük?
Ez nem az ego, nem az én-ről szól. Nem az, hogy csak az én véleményem, és midnig azt csinálom ami csak nekem jó. Egyensúlyba kell tudni hoznod azt, amit te szeretnél és amit mások szeretnének tőled. Ezért mondtam, hogy fontos a kommunikálás. Megbeszélhetitek, hogy kinek mi lenne jobb. Lehet, hogy teljesen meggyőzöd a vitapartnered, lehet, hogy ő győz meg téged, talán kompromisszumot tudtok kötni.
Csak nyisd ki a szád :)
---
"Egyszer az életben történt valami velem.
A legédesebb dolog, ami csak történhetett volna.
A fantáziálásom, az álmom vált valóra.
Ez volt az a nap, mikor találkoztunk."
