Fájdalmas az érzés mi feltör bennem...
Értem szeretnek-e vagy mások miatt,
Talán más csalja arcukra mosolyukat...
Néha szinte semminek érzem magam,
Néha szinte semminek érzem magam,
Mások felől a semmibe fordul nyakam.
Szégyelhetném magam de nem bánom,
Bár egész szívemre egy heget rányom.
Szégyelhetném magam de nem bánom,
Bár egész szívemre egy heget rányom.
Ő sincs már ki nekem értelmet adott,
Ki miatt a szívem boldogan dobogott.
Régen még ragyogott egy szivárvány,
Ki miatt a szívem boldogan dobogott.
Régen még ragyogott egy szivárvány,
Most szilánkokra tört a mennyország.
Én vagyok az üldöző! Vagy üldözött talán?
Némi zavart okoz fejemben e talány.
Szívemet apró darabokra tépi,
S ő ennek még csak szellőjét sem érzi...
Némi zavart okoz fejemben e talány.
Szívemet apró darabokra tépi,
S ő ennek még csak szellőjét sem érzi...
Itt ülök hát egyedül, kezemben toll forog,
Tele írt papíromon egy vércsepp csorog.
Nem bánom arcomon halvány mosoly ül...
Tele írt papíromon egy vércsepp csorog.
Nem bánom arcomon halvány mosoly ül...
E hír hallatán, talán lesz ki felüdül.
Vége a mesének, nincs többé királylány,
Itt érne véget a történet talán?
Én még bízok abban, hogy nem,
Halovány remény, de még ül szívemen.
Vége a mesének, nincs többé királylány,
Itt érne véget a történet talán?
Én még bízok abban, hogy nem,
Halovány remény, de még ül szívemen.
/saját/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése