Elhalkul a gitár vége a dalnak...

Emlékszem a pillanatra mikor megláttam az első levelet tőle. Nem volt sok... Csak egy jelentéktelen sor, de tudtam, hogy ez az ember fontos szerepet kap az életemben. Teltek múltak a napok, a hónapok és mi csak beszélgettünk és beszélgettünk és izgatottan vártuk, hogy megjelenjen a kis msn ablak "bejelentkezett" felirattal. Volt kapcsolatom közben, neki is. Ez mégis különleges volt. A 3-4naponta beszélgetések egyre csökkentek, a végén minden nap arra vártunk, hogy végre leülhessünk és a másikkal tölthessünk időt. Egy időre megszakadt az egész kapcsolat. Nem volt se harag, se semmi, egyszerűen elveszett a másik a sok online tartózkodó ember között. Őszintén szólva én már kicsit el is felejtettem pár hónap alatt kit rejt "Szeby" felira, honnan is ismerem, mit is csináltunk mi együtt... hát fogtam magam és köszöntem neki. Elkezdtünk beszélgetni és visszatértek az értelmes beszélgetések, visszatért ugyanaz a lelkesedés, mint azelőtt. Segítettünk a másiknak és érdeklődtünk mindig mi van vele. Naponta beszéltünk és fel sem tűnt sokszor, hogy már hajnal van. Nem számított... Csak a másik számított. Nem érdekelt, ha anyu bejött, hogy kapcsoljam már ki... Nem zavart, hogy mögöttem valaki aludni akart.
A jóleső baráti beszélgetések lassan ugyan, de fordulni kezdtek. Már nem csak egy idegen volt a másik akinek felelősség nélkül elmondhattunk bármit, már Valaki volt... Valaki az életünk része...Valaki aki hiányzott. Észre sem vettem a többiek csak nevettek... folyton róla beszéltem, vártam, repültem ! Ő lett a legjobb barátom. Alig vártuk már, hogy végre találkozhassunk is. Bizony, sajnos nem a szomszéd utcában lakik, de még csak nem is abban a megyében ahol én. Ő Győri, míg én Fehérvári. A nagy találkozásra kb. 2hónapot kellett várni, de minden nap izgatottan reménykedtünk, hogy talán a következő héten, talán... Egyszer, egyik barátnőjének be kellett volna festeni a haját és nem tudta kivel csináltassa meg. Ő felajánlotta, hogy mi biztos megcsináljuk Melimmel, mert mi mindig egymásnak csináljuk meg. Megbeszéltük, május 9.-én szombaton lejönnek. Végül is a lánynak utolsó nap kiderült, hogy valami dolga van szombaton... Azt hittem így Ő már nem fog eljönni. Eljött.

2009.05.09. Reggel alig bírtam magammal. Alig vártam, hogy lássam. Korábban értem ki a buszhoz az meg még késett is. A gyomrom görcsben, a szívem zakatolt. Aztán hirtelen minden megállt. Semmi nem létezett többé mikor megláttam a kicsit izgatott ideges tekintetét a buszon. A lábam nem vitt el egészen a buszig. Megálltam és vártam. Leszállt és végig nézett rajtam... vállat rántottam"hát ez vagyok én". Életem egyik legszebb napja volt ez. Utánna hol én mentem, hol ő jött... Bár igazából teljesen mindegy volt, csak együtt lehessünk. Minden nap beszéltünk tovább... sms, msn, skype, telefon. Mindegy volt, csak tudjunk valamit egymásról.
16hónap6nap... Ennyi jutott végül nekünk. Bármit is hisznek mások, ha nem is mosolyogtam mindig, Vele boldog voltam... szabadnak éreztem magam. Rengeteg dolgot tanítottunk egymásnak. Rengeteget nevettünk együtt, sok nehéz dolgot vészeltünk át. Ez nem fog változni. Ő volt, ő most is, és ő lesz a legjobb barátom mindig.

Fáj. Persze, hogy fáj. Közös döntés volt... Jelen esetben a legjobb... Talán ha tovább folytatjuk még mint embert is elveszítjük a másikat, ezt pedig semmiképp nem akarta egyikünk sem. Ki tudja... Talán még összefutnak a szálak. Talán még átölelhetem szerelmesen, lehet csak barátként. Talán elhív az esküvőjére és jó barátok lehetünk a kedvesével is, lehet, hogy én leszek a kedvese. Talán együtt fogunk kő papír ollót játszani egy nyugdíjas otthonban ahova a gyerekeink raknak be, mondván jobb lesz nekünk ott, lehet nem. Ami biztos, hogy sosem veszítjük szem elől egymást a km-ek ellenére. Hiszen bármi történjen is, fontos marad számomra. Talán már értem... és bánom amiket tettem... Rá kellett jönnöm, hogy az a mondás is igaz, hogy csak akkor tűnik fel, hogy valami mennyire fontos... ha már nem a miénk.

Egyetlen napot, egyetlen percet, egyetlen pillanatot sem bántam meg.
Köszönöm, hogy ezt az időt Veled tölthettem.

"Mikor beleszeretsz nem gondolsz arra, hogy csalódást okozhatsz.
Akkor csak Rá tudsz gondolni, nem érdekel a matek példa,
a fizika kísérlet. Ilyenkor az irodalom órai szerelmes versek a szépek.
Azt hiszed, hogy a Ti szerelmetekről írták.
Pedig nem. A költő élte át és nem ugyanaz a sorsotok.
Vannak hasonlóságok, de minden szerelem más. [...]
Aztán a boldogságnak kezd vége lenni.
A vers sem olyan, mint régen. Semmi sem olyan, mint régen.
Egyszer csak egyedül maradsz... és sírsz"

:'(