Nem elveszett Princess

Vannak olyan napok mindenki életében, mikor egyáltalán nem érzi, hogy ő egy Princess vagy egy Prince lenne... Csak a fejünkre csapunk egy csukját, hogy ne lássunk senkit és ők se lássanak minket, mert elegünk van mások negatív hozzáállásából. Sőt sokszor egyáltalán fontosnak vagy szügségesnek sem érezzük magunkat. Mondjuk mert a legjobb barátunk nem mond el nekünk semmit... Fél? Lehet, minket mégis aggaszt... hiszen ebből arra asszociálunk, hogy nem bízik meg bennünk holott soha nem adtunk neki arra okot, hogy ezt tegye. Persze idősödünk elhagyjuk a játszótereket és már nem az számunkra a legmókásabb elfoglaltság, hogy figyeljük ahogy a másik felszívja az orrába a törtborsot... Ez természetes, viszont aggódunk érte elvégre évek óta mindent tudunk róla és soha egy titkát sem adtuk ki másnak. Bár értehő, hiszen új barátokat szerez, mások lesznek számára fontosak és a rólunk alkotott kép egyre elhalványodik a fejében... Új dolgokat csinál, izgalmasabb helyzetekbe kerül, amire érthetően vágyik, de mégis rosszul esik, hogy minket elhanyagol. Csak azt nem értem, hogy ennek miért kellene igazából így lennie? Vegyük például a nővéremet! Az egyik csaj akivel most együtt lakik gimis osztálytársa volt, azóta legjobb barátok és tényleg sok őrültségen mentek már keresztül. Igen volt, hogy másfelé mentek, vagy összevesztek valamin, de hamar megbékéltek és nem titkolóztak egymás előtt. Lehet, hogy ez csak engem zavar, elvégre nekem senki előtt igazán nincs titkom... Nincs miért. Amit meg tettem, meg tettem még ha butaság is volt... Tanultam belőle és persze legalább van mit elővenni azokon az estéken, mikor mindenki égő sztorikat mesél. Aztán ott van egy másik pont: új környezet. Igen, mert mondjuk bármilyen okból kifolyólag egy új osztályba, vagy közösségbe csöppensz. Azt hitted, hogy egyáltalán nem nehéz beilleszkedni egy ilyen közegbe, elvégre nyitott vagy és bárkivel képes vagy beszélgetni. Aztán rá kell döbbenned, hogy tévedtél, egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek hitted. Mindenki valamiféle maszkot visel és próbálja takargatni, hogy ő valójában kicsoda, hogy megfeleljen egy olyan lehetetlen -és szerintem beteges- elvárásnak, amit egy valaki kitalál... Onnantól kezdve, pedig mindenkinek olyannak kell lennie, mint az az egy. De miért is? Ugyan már, ne mondja nekem senki, hogy muszáj azonosulnom azzal akivel lógok. Itt van például Nóri és Dönci... én velük szoktam lenni a suliban, igazából abból kifolyólag, mert tetszik, hogy egyikük sem akar semmilyen "bandába" tartozni, és felvállalják azt, amik ők valójában. Szerintem ez az egyik legbecsülendőbb dolog. Most miért kellene csak azért valami másik bőrbe bújnia, vagy álarcot vennie, hogy megfeleljen egy technikailag lehetetlen feladatnak. Mégpedig, hogy olyan legyen, mint a klikk hangadója. Szeretem, hogy sokszor más a véleményünk, hogy másmilyen zenét hallgatunk vagy, hogy más a beszédmodorunk :) Na és persze, hogy egyikünk sem akar olyan lenni, mint a másik. Nem azért, mert lenézzük egymást vagy csak azért lógnák együtt, mert nincs más. Dehogyis! Azért, mert képesek vagyunk felfogni, hogy belőlünk nincs és nem is lesz még egy a világon... olyanok vagyunk amilyenek, és ezt ha valaki nem tudja elfogadni, az már nem a mi hibánk. Meg ne feledkezzünk a többi barátnak nevezett élőlényről, akik felől mostanság csak csalódás ér. Miért? Mert hiába mondunk nekik el bármit, csak azt hallják meg, hogy befejeztük, hogy végre kezdhessék a saját mondókályukat, amit mi persze szívesen hallgatunk meg, de talán jólesne ha kapnánk választ a kérdésekre amiket feltettünk. Vagy kiderül, hogy akiben megbíztunk egy megátalkodott hazudozó, és már meg sem lepődünk, hogy olyan emberektől hallunk vissza dolgokat, akiktől nagyon nem várnánk... bár az ilyen kamusoknak is megvan az "előnye"... ők legalább figyelemmel hallgatják amit mondunk nekik.
Azonban annak ellenére, hogy mindenhonnan negatív dolgok érnek, mindenki csak beszól és leolt, azért elmosolyodsz hiszen tudod, hogy attól függetlenül, hogy ők mit gondolnak te ugyanúgy egy Princess vagy egy Prince maradsz! Hiszen ha leveszed a fejedről a csukját a tiarád/koronád még mindig ott lesz, ugyanúgy ahogy eddig is ott volt... csak az látta aki akarta.
Azt se felejtsd el, hogy a Princessek és a Princek is van, hogy hibáznak, vagy, hogy szét szerencsétlenkedik magukat. Mint például én ma. Nagyon-nagyon mókás napom volt! Beértem a suliba és az első megmozdulásom, hogy elzúgtam egy jégpacán, majdnem egy srácra borítva a forró csokiját. Aki segített felállni és felevickélni az emeletre... Aztán megbotlottam a terem előtt egy osztály előtt. Aztán rávágtam az ajtót egy padra, aztán majdnem összeesett alattam a szék. Így telt a nap, végig szerencsétlenkedtem. Végül zárás képpen mikor jöttem haza Döncivel a sulinál a nyakunkba szakadt egy nagy naaaaagy adag hó. Szóval kacagós volt... és égő. Ennek ellenére tudom azt, hogy Princess vagyok ^^ és, hogy értékes vagyok... és fontos másoknak. Mások életének a része és van akinek segítség. Ezt pedig nem vehetik el tőlem.